Nem csak kivülről és ne csak kivülről...
Mind az asztali számítógépek, mind pedig a laptopok tekintetében fontos azok megfelelő tisztán tartása.
Az elektromos eszközök egyik igen bosszantó jellemzője, hogy vonzzák, és begyűjtik a kisebb nagyobb porszemcséket.
Amikor a gyárból kikerülő új gépünket használni kezdjük, akkor az első hónapokban minden olyan szép és jó (általában). Később a gépünk teljesítménye visszafogottnak tűnik, illetve előfordulhat, hogy a működésképtelenségig jut el. Ez több okra is visszavezethető, hiszen mind a szoftver "elhasználódása", mind pedig a hardverek elkoszolódása közre játszhat.
A gépünket kívülről könnyű tisztán tartani, erre bárki képes némi odafigyeléssel. De ez nem a megoldás kulcsa.
![]() |
Egy koszos laptop billentyűzet, amelynek tisztása némi odafigyelés mellett egyszerűen megoldható. |
Egy asztali gép vonatkozásában egyszerűbb dolgunk van. Néha elég ehhez egy csavarhúzó és sűrített levegő, egy-két más apróság, illetve némi időráfordítás.
A notebookok, laptopok tekintetében a fenti eszközökön kívül szintén nem kell túl sok minden,viszont mindenképpen szükséges a hozzáértés és a tapasztalat. Ezek a gépek egy kis "házban" összezsúfolt alkatrészekből állnak, és a sok részegység alkotja az egészet, mint általában mindenben... :) és a legkisebb porszemek ennek ellenére itt érzik magukat a legjobban a mi bosszúságunkra, hiszen érintkezési, feszültségi, és sok más egyéb probléma okozói.
Elkoszolódott laptop belülről |
Sokan nem is gondoljátok, hogy némelyik gépből akár egy szemeteslapátnyi oda nem illő dolog is előszedhető. :D
Nem megfelelő szétszerelés esetén visszafordíthatatlan, és helyrehozhatatlan károkat is lehet akár okozni, amely csak egy - egy alkatrész cseréjével orvosolható, amely akár több tízezer forintba is fájhat a tulajdonosának.
Előzd meg a bajt, és tartsd inkább tisztább asztali gépedet, laptopodat. Kívül és belül is!
Ha esetleg segítségre van szükséged, akkor szívesen állunk rendelkezésedre, és a szakszerű belső takarítást elvégezzük.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése