Bejegyzések

Vigyázz!!! Emelt díjas SMS - áradat!

Kép
Ígéretünkhöz híven ez a blogbejegyzés egy másik közkedvelt, és sokak számára fájó módszert ismertet, vagyis az emelt díjas SMS szolgáltatások kapcsán felmerülő visszaélés lehetőségeket.  "Én nem küldök ilyen SMS-t" - mondhatja bárki okkal, és már nem is olvassa továbbá eme sorokat...  Tényleg ilyen egyszerű lenne? Akár. Viszont egyetlen apró pici hiba, és  bizony máris csapdába ejtett bennünket a mátrix... :/  Szóval, a történet a következő. Az emelt díjas SMS számokat használó gazdasági társaságok, alapítványok, stb. szerződésben vannak a szolgáltatóval, és például ha jótékonykodni szeretnénk, akkor egy ilyen SMS elküldése is egy lehetséges módja ennek. Ha ilyen számra küldünk üzenetet, akkor általában tudjuk, hogy mit cselekszünk, miért tesszük, és mi a célunk, illetve ez milyen költségekkel fog járni. A megtévesztés útvesztője nem is itt kezdődik el, bár felelőtlen, és kontrollálatlan használat mellett így is fel lehet halmozni egy jelentősebb telefonszá

Vigyázz! Csalók! Wangiri - módszer

Kép
Korábban már írtunk a telefonos csalások egyik módszeréről, és remélhetőleg blogunk követői nem estek áldozatul ennek a módszernek.  Azonban a telefonos "lehúzásokra" szinte ma már külön iparág épült ki. Emelt díjas SMS-ek küldése, és fogadása, emelt díjas hívások tömkelege jelent meg az elmúlt időszakban, amely igen kellemetlen meglepetéseket okozhat, amikor kézhez vesszük a telefonszámlát.  Nézzük, miről is van szó.  A Wangiri - csalás , amely magyarra fordítva kb. annyit jelent, hogy "csörgés és leteszik". És mi ebben a csalás? A módszer lényege az alábbi:   - számítógépes szoftver véletlenszerű algoritmus alapján csörget meg egymást követően több száz / ezer / tízezer telefonszámot,   - a hívott fél kijelzőjén csak egy értesítés jelenik meg, hogy nem fogadott hívása volt. Jellemzően egy nemzetközi telefonszámról, pl. Csád, Szingapúr, stb...  - ha a hívott fél a kijelzett számot visszahívja, akkor már áldozattá is vált. Ennek költségvonzata

Porálló, cseppmentes, vízálló, avagy az IP jelölések érthetően

Kép
Napjainkban számos webáruház kínál különböző termékeket, amelyek rendelkeznek különféle IP jelölésekkel. Nos, ezeket jobb esetben ismerjük, és nem áztatjuk el pl. új telefon unkat . Rosszabb esetben viszont élünk abban a hitben, hogy megfelelő védelem mellett ellátott készülékkel rendelkezünk, és aztán irány a legközelebbi szerviz, mert tévedtünk.     A blogbejegyzésünk célja, hogy segítsünk eligazodni a különböző IP jelzések között.  Szóval, IP. Mit is jelent ez jelent esetben? International Protection Marking (Ingress Protection) jelentése Nemzetközi Védettségjelölés , vagyis egy adott műszaki berendezést takaró, védő tokozás különböző környezeti behatások elleni védettségének jelölése. Az IP kódok szerinti besorolást nemzetközi (IEC 60529:1989) és hazai szabvány (MSZ EN 60529:2025) is meghatározza.  Lássuk tehát ezeket a számokat, hogy mi mit is jelentenek. Az IP kód (jellemzően) két számjegyből áll, és némely esetben (nem kötelező jelleggel) betűvel is je

Adatlopás könnyedén...

Kép
Mára már nyugodtan kijelenthetjük, hogy az internet mindennapjaink szerves részévé vált. Okostelefonok, okosórák, okos TV-ék, laptopok, és rengeteg egyéb on-line eszköz, amelyeket szinte bárhonnan könnyedén beszerezhetünk . Ezen eszközök amellett, hogy megkönnyítik mindennapjainkat számos biztonsági kockázatot is magukban hordoznak. Több esetben tapasztaltuk, hogy ügyfeleink az "életemet tartottam benne" mondattal kerestek meg bennünket, ha egy - egy készülék esetleg "beadta a kulcsot". Személyes meggyőződésünk, hogy nem ez a legbiztosabb megoldás, főleg megfelelő biztonsági szoftverek, és nem megfelelő odafigyelés hiányában.  Cikkemnek nem célja, hogy megosszam az olvasóval, hogy milyen módszerrel lehet pontosan hozzá jutni egy készülék, esetleg egy rosszul védett rendszer féltett adataihoz, de elárulok néhány igazán fontos dolgot... Egy nem védett rendszer adatait viszonylag könnyen megszerezheti egy kicsit is hozzáértő személy.  S ilyenkor

Kipróbáltuk, működik, ajánljuk - Gyorsabb Android bárkinek!

Kép
Az Android rendszerű készülékek széles körben elterjedtek, igen sokan használjuk azokat a napjaink során. Az alábbi apró, és bárki által elvégezhető kis "trükkel" felgyorsíthatja a telefonját néhány pillanat alatt. :)  Az alábbi beállítás csak 4.2, vagy annál magasabb verziószámú Android rendszert futtató telefonokon, tableteken működik.  Íme a titok:  1. Lépjünk be a készülék Beállítások menüjébe.  2.  A Beállítások menün belül keressük meg Az eszköz névjegye , vagy a Telefonról menüpontot, és lépjünk be.  3. Itt engedélyeznünk kell az un. Fejlesztői módot ( Developer options ). Ne ijedjünk meg, nem bonyolult. :) Ehhez keressük meg a Build number / Build száma menüpontot, és arra koppintsunk rá egymás után összesen 7 alkalommal. A készülék egyébként jelezni fogja, hogy hány lépésre vagyunk még attól, hogy Fejlesztők legyünk.  4. Ha ez megtörtént, akkor az első "bonyolult" lépésen túl is vagyunk. Már csak néhány koppintás. Ha eddig

Play áruház kicsit másképp Windowsra is

Kép
Az Android OS rendszert futtató készülék et használók előtt bizonyára jól ismert a Google Play Áruháza, ahol a telefonon, táblagépeken futtatható játékok és alkalmazások széles választéka tárul elénk.  Ha szeretsz játszani, akkor érdemes kipróbálni és futtatni ezeket a programokat Windows alatt asztali PC-n, vagy laptop on. Igazán élvezetes, és érdekes. Most ehhez szeretnénk egy kis segítséget nyújtani. Néhány egyszerű lépést, és kattintást követően ugyanúgy elérheted a Play áruházat laptopodról.  Először is kapcsold be a gépet, és csatlakozz az internethez. :)  Szükség lesz egy un. Android emulátorra. Ez a program fogja biztosítani azt, hogy Windows rendszer alatt futtathassuk az Androidra írt programokat. Jelen esetben mi a BlueStacks-ot ajánljuk.  Az emulátort letölteni innen tudod: Bluestacks Emulátor letöltéséhez kattins ide!  (Angol nyelvű oldal. Jobb felső sarokban található zöld ablakra kattinsunk "Download BlueStacks", majd mentsük a

Nem csak kivülről és ne csak kivülről...

Kép
Mind az asztali számítógépek, mind pedig a laptopok tekintetében fontos azok megfelelő tisztán tartása.  Az elektromos eszközök egyik igen bosszantó jellemzője, hogy vonzzák, és begyűjtik a kisebb nagyobb porszemcséket.  Amikor a gyárból kikerülő új gépünket használni kezdjük, akkor az első hónapokban minden olyan szép és jó (általában). Később a gépünk teljesítménye visszafogottnak tűnik, illetve előfordulhat, hogy a működésképtelenségig jut el. Ez több okra is visszavezethető, hiszen mind a szoftver "elhasználódása", mind pedig a hardverek elkoszolódása közre játszhat.  A gépünket kívülről könnyű tisztán tartani, erre bárki képes némi odafigyeléssel. De ez nem a megoldás kulcsa.   Egy koszos laptop billentyűzet, amelynek tisztása némi odafigyelés mellett egyszerűen megoldható. Egy asztali gép vonatkozásában egyszerűbb dolgunk van. Néha elég ehhez egy csavarhúzó és sűrített levegő , egy-két más apróság, illetve némi időráfordítás.  A notebookok, l